Az induktivitás az a jelenség, amellyel a vezető ellenzi a rajta átfolyó áram változásait; ez az indukált feszültség és az azt létrehozó áram változási sebességének aránya. Az induktivitás dimenziós képlete ML²T⁻²I⁻², SI mértékegysége pedig a henry (H). Az 1 H induktivitás azt jelenti, hogy az egy amper/s sebességgel változó áram egy voltos feszültséget indukál.
Az induktivitás alapvető természete a Maxwell-egyenletek által leírt összefüggésben rejlik, amely egy változó mágneses tér által elektromos tér létrehozására vonatkozik. Amikor a vezetőben az áramerősség megváltozik, a kapcsolódó mágneses tér is megváltozik; Faraday elektromágneses indukció törvényének és Lenz törvényének megfelelően ez elektromotoros erőt (EMF) hoz létre, amely ellenzi az áram változását. A vezeték nélküli töltés közeli -mező indukciót-, konkrétan induktív csatolást- használ az energia átvitelére.
Az "induktivitás" kifejezést Oliver Heaviside találta ki 1884 májusában. Hazám elsődleges induktivitású szabványos eszközét 1971-től kezdődően fejlesztették ki, 1975-ben fejezték be, 1979-ben tanúsították, és 1990-ben részt vett a CCEM-K3 nemzetközi összehasonlításban. induktivitás magas minőségi tényezővel.
