A transzformátor olyan elektromos eszköz, amely az elektromágneses indukció elvét használja a váltakozó áram (AC) feszültségének megváltoztatására. Elsősorban egy magból és tekercsekből áll; amikor a váltakozó áram áthalad a primer tekercsen, váltakozó mágneses fluxust hoz létre a magon belül, ezáltal elektromotoros erőt indukál a szekunder tekercsben, és lehetővé teszi a feszültség-növelését vagy{2}}csökkentését. Mivel nem rendelkeznek mozgó mechanikus alkatrészekkel, a transzformátorok viszonylag egyszerű szerkezettel rendelkeznek, és nagy működési stabilitást kínálnak.
A transzformátorok megkönnyítik az energiaátvitelt a különböző feszültségszintek között; ideális esetben nem változtatják meg a teljesítmény nagyságát, hanem inkább a feszültség és az áram reciprok átalakításával érik el az átvitelt. Az elsődleges és a szekunder oldal elektromosan le van választva; ez a leválasztás nem csak növeli a biztonságot, hanem minimalizálja az áramkörök közötti interferenciát is. Míg a transzformátorok általában nagy hatásfokkal működnek, a tényleges működés elkerülhetetlenül réz- és vasveszteséggel jár,-például a tekercsellenállás által termelt hővel, valamint a magon belüli hiszterézis- és örvényáram-veszteséggel.
A transzformátor teljesítményét olyan tényezők is befolyásolják, mint a frekvencia, a terhelési feltételek és az anyagminőség. Az energiaellátó rendszerekben például a kapacitást megfelelően kell kiválasztani a terhelés ingadozása alapján, hogy megelőzzük a túlterhelés vagy az üresjárat okozta hatékonyságromlást. Ezenkívül a nagy-frekvenciás környezetekhez való transzformátorok kialakítása eltér a teljesítmény-frekvenciás transzformátorokétól, ami szigorúbb megfontolásokat tesz szükségessé a szigetelés és a hőelvezetés tekintetében. Ezek a tényezők együttesen meghatározzák a transzformátorok alkalmasságát és stabilitását a különböző alkalmazásokban.
